Rossz Macska

Aya ezt csak neked!

Nem is olyan régen, szinte csak percekkel ezelőtt megkérdezték tőlem itt a blogomban készítenék-e egy tetoválás mintát? Sajnos visszautasítottam, nem bízom már magamban ilyen téren, egyszer készítettem egy vázlatot, de nem tetszett annak, akinek készült.
Ráadásul, amit alább is írtam, piszok régen nem rajzoltam már, és azt sem tudom menne-e még, vagy már nem?
Majd próbára teszem magam, ha lemennek ezek a nagy dolgozat leadások, vizsgák és egyebek amik nyűgösítik az életemet.
És íme, megint itt az a bizonyos zavaró tényező, ami miatt félbehagyom az írást, és nem is akarok ceruza és papír után kutatni… Jó éjt, majd egyszer csak felnézek megint és talán írok is…

Régen nem jártam erre. Az élet zajlik és nem is kicsit, szóval nem azért nem írtam, mert nem volt mit, hanem mert mire ide jutottam volna, addigra el is felejtettem mit is akartam. Mivel egy ideje már nem úgy szeretem megírni a bejegyzéseket, mint annak idején, hogy bumm bele, és akkor tele van elgépelésekkel, helyette inkább wordben írom meg és ha van időm akkor vissza olvasom, vagyis így szeretném, de minta hogy fentebb is írtam. Vagy időm nem volt rá, vagy mire ide értem addigra el is felejtettem mit is akarok.

Egy barátom pár pillanattal ezelőtt hívta fel erre a figyelmem:

„Tükörnap van ma….:)

20111102 <-> 20111102”

Érdekes.

Na, szóval, még élek és lézengek is, jó ideje már nem rajzoltam semmit sem, de tervezem, hogy amint vége a költözködésnek, és lesz, saját asztalom akkor megpróbálok valamit alkotni, a téma már megvan, csak hely és idő kellene hozzá.

Történés rengeteg volt, mióta nem jártam erre így bele sem kezdek, felesleges, mert napokon át lehetne azokat taglalni, különben is a többségének akkor és abban a pillanatban lett volna értelme, és nem az elmúlt dolgokkal kellene foglalkozni, hanem azokkal, amik előttem vannak. Szóval, a visszamenőleges beszámoló elmarad.

Amúgy az is felmerült bennem, hogy megszüntetem ezt a blogot. Vagy csak kitakarítom, vagyis, az ez előtti bejegyzéseket lehet, kikukázom. Aztán nulláról indítom újra…. Bár valahol jó az is, hogy látni lehet honnan indultam és most hol vagyok… Na, erre alszom még párat és eldöntöm.

Ha már tükör nap van, akkor irány tükröt pucolni, csillogjanak csak szépen!

Bye!

Úgy várja tőlem a Világ
Létezésem kulcsszavát
De a választ ma még nem tudom
Nincs már az a félszeg fura srác
Akit bennem ma is látsz
Gondolj bármit csak ne mond,
hogy egészen más legyek én
Ne szólj! ne is kérdezz! Nézz reám!
Akit itt látsz férfi már
Komoly ember a lét talaján
És fáj, hogy te nem láthatsz belém
Egyedül vagy ahogy én
Mégis mond el mi vár még rám

Ha én ezt a percet elkapnám
Akkor végre tudhatnám
Azt hogy élek, s hogy szép a világ
Ha én mások arcán láthatnám
Mások révén tudhatnám
Mitől félek, s mi vár még rám

Hát nézz, s amit most látsz vidd tovább
Vedd el tőlem érezd át
Engedd hinnem, hogy nincs semmi baj
Vagy várj! Annyi mindent tehetnék
Kicsit élni szeretnék tudni mindent
Mit nem tudok magamról még
Sose védje igazát
Aki másképpen lát
Ki csak alszik az honnan is tudná, hogy álmodni jó
A sok suttogott hazugság között csak elvész a szó

Ha én ezt a percet elkapnám
Akkor végre tudhatnám
Azt hogy élek, s hogy szép a világ
Ha én mások arcán láthatnám
Mások révén tudhatnám
Mitől félek, s mi vár még rám
Mi vár még rám…

I\’m still here (Magyar)

4 év korkülönbség még nem nagy igaz? Nos, a mostani évfolyamom, egyes tagjaival szemben, szinte generációsnak érzem.
Miről is van szó?
Elkezdtem szeptemberben egy új egyetemi képzést, mert a fejembe vettem, hogy nekem kell még egy diploma. (De most ezt nem fejtegetem, nem ez a lényeges)
Szépen fel is vettek, és örültem is neki. De már az első napokban fura volt nekem a társaság egy része. Ráhagytam, mert hát frissen szabadultak a középiskolából. Még nem szokták meg az egyetemet.
Eltelt 3 hónap, és a 30főből, legalább 15-en nem valók egyetemre. Aztán hozzájuk csatakozik még pár, akik megint csak nem igazán ide valók, a 30 főből, 5 ember van, akik állandóan bent vannak minden előadáson. (Köztük én is)
Az előadók nem tudnak velük mit kezdeni, hiába vezették be a jelenléti ívet, egyszerűen nem veszik őket komolyan. Az ember azt gondolná, hogy egy egyetemistának több esze van, de nem. Korábban egy fővárosi egyeteme tanultam, ott a 70 fős évfolyamból, minimum 60-an bent voltunk az első félévben, és csak a szakzáró vizsgára, csökkent be az évfolyam, kb 40 főre.
De itt, azért durva, hogy a harmincból, csak 5-en járunk be. Holott ezen a mostani, „vidéki” egyetemen, dívik még az a szokás, hogy a féléves aláírást csak akkor kapod meg, ha minden előadáson ott vagy, és ez a beugró a vizsgára. Nos, itt az évfolyam nagy része tesz rá magasból.
De, hogy mi volt az, ami ma nagyom megdöbbentett, és miért éreztem magam úgy, mint aki megint a vacak középiskolai osztályában van?
Nos, mert a lógósok kemény magja, egész nap szabotálta a tréninget. De majdnem olyan szinte, mint közép suliban, az osztály fele a magyar órákat. Egyszerűen, nem lehetett normálisan végig csinálni a feladatokat. Nem hagyták az előadót beszélni, nem lehetett tőlük leadni az anyagot. Meg még lehetne sorolni.
Engem kifejezetten zavart, és az előadót is. Személy szerint én azért vagyok egyetemen, hogy tanuljak, és versenyképes legyek a munkaerő piacon, de ők? A rendbontók, egy része, meg is vallotta, hogy csak szülői unszolásra jelentkezett egyetemre, a másik fele, meg azért, hogy ne kelljen dolgoznia.
Hogy miért jönnek be erre a tréningre és az előadásokra miért nem? Nos, a válasz egyszerű, mert ha a tréningről egy alkalommal is hiányzol, akkor kapásból megbuktál, és újra fel kell venned ezt a tárgyat a következő indulásakor.
Oké, ne érdekelje, de akkor is lehet úgy hozzá állni, hogy nem szabotálja a többieket és az előadást sem.
Én pl.: ha megint olyan feladat van, amit már ismerek, – mert közép suliban négy évig emelt szinten tanultam kommunikációt, szakmai tárgyak keretében- akkor fogom magam és csendben rajzolgatok, miután kész vagyok a feladattal. Van, aki ugyan ilyenkor keresztrejtvényt fejt. Eldugja, hogy az előadó ne lássa, és elvan csendben.
Nem azt mondom, hogy ne figyeljen, de ha annyira nem bírja a dolgot, vagy annyira sz*rik bele, akkor vagy ne jöjjön be, vagy ha bejött, akkor adja meg a tiszteletet az előadónak és a társainak is.
A másik meg, az, hogy nem csak az előadót nem hagyták érvényesülni, de a társaikat sem. Folyamatos volt a lehurrogás a részükről, és a bekiabálások.
Nekem ez nem fekszik, furcsa, hogy a fővárosi egyetemen az első évfolyamom, nem ilyen volt. Mi büszkék voltunk arra, hogy bekerültünk, és hogy egyetemisták vagyunk. Ittuk az előadóink szavát, és aktívan részt vettünk az előadásaikon. – A nagy többség legalább is, de akik meg nem azok, egészen hamar elkoptak, de ők sosem zavarták az előadásokat. -
Néha napján, úgy érzem általános iskolások közé kerültem, és nem egyetemisták közé. Bár a ponthatárokat elnézve… hát, meg tudom érteni, miért itt vannak ezek az emberek, és miért nem ott ahol én kezdtem. Emiatt is visszavágyom a fővárosi egyetemre. A fejembe vettem, hogy ha nem kopnak el a szabotőrök, akkor utána járok, hogyan is lehetne átvettetni magam, ugyan erre a szakra, a régi egyetememre.
Hosszú volt ez a mai nap, pláne egy ilyen bandával. Nem én vagyok az egyetlen, aki 3 – 4 évvel idősebb náluk, és már van egy egyetemi képzés a hátuk mögött. Nekünk, megvan róluk a negatív kritikánk, de az ő nagy arcukba ezt nem lehet belemondani, vagy ha megteszed, akkor jön az anyázás. – Márpedig az én anyám, egy ilyen kis buta takony ne vegye a szájára! -
A mai tréningnek, emiatt is lett hamarabb vége, az előadó kiakadt, és nem bírta cérnával. Meg is tudtam érteni, mert már nekem is tele volt a hótaposóm, a nagy arcúakkal.
Ja, a slussz poén, volt olyan is köztük, aki teljesen másnapos volt, de nagyon durván. Alig állt a lábán.
Egyenlőre, bízom abban, hogy az első vizsgákon kibuknak, és nem jönnek tovább, de ha január végén is ott lesznek, akkor biztos, hogy megpróbálom átvetetni magam.
Én tanulni szeretnék, és képezni magam, nem csak a lábam lógatni. A másik meg, az évfolyam nagy része költségtérítéses, a nagyarcúakék is, de nem érdekli őket, hogy a szülők felesen dobnak ki, 165e-et / félév. ( Bár aki megteheti?!)
Az ő dolguk, hogy hova szórják el, a vagyont, de azért, azokat akik, rendszeresen bejárnak, és tanulnának is, azokat nem kellene hátráltatniuk.
Ja, még valami, az előadók, nagy része mind kedves, és szót lehet velük érteni, kimondottan hallgató barátok. Szóval velük szemben is nagy kitolás amit, a nagyarcú banda művel.
Kíváncsi lennék, hogy négy év alatt ennyit változott az országban a fiatalok mentalitása, vagy csak én fogtam ki egy kategórián aluliak gyűjtőjét?

Nos a mai napom ilyen volt. Később majd bővebben is leírom, addig is:

Mert szép, mert gyógyít, mert jó, mert szeretem.

Mert segít, mert átbillent a rossz kedven, mert szép.

Igen, Mamusz. Jól látod

Notebook

Hát igen, gondolom, mindenki ismeri ezt a kis ketyerét? Hasznosak és szépek, és jó ha van az embernek, na és milyen drágák?! Egy normálisabb gép annyi mint a féléves tandíjam.. szóval… amit ebből ki akarok hozni.
Ma ülök benn egy előadáson, mert hát egyetemen már így hívják, no de nem ez a lényeg. Közli a tanár, lesz egy házi feladatunk. Mondom juhé… valahogy majd csak megoldom, a feladaton kerekedik a szeme, lassan fontolóra veszem, hogy megcsípem magam, hogy jól hallottam e. Oké, első sokkon túl vagyok, de ez megint csak nem olyan lényeg, legalább is a notebook esetében.
A következő sokk ami miatt azt hittem lemegyek hídba, de minimum a tanért kérdezem, hogy otthon vannak e.  (Pardon, előadót) NA, szóval, az előadó közli, szerezzünk Notebooko-t, mert a feladatot csak azon lehet megoldani. Itt egyelőre csak néztem, mint kismacska a konzerv kajára. Aztán megkérdeztem, hogy miért notebook, pendrive és asztali gép kombinációban otthon?
Az előadó közli, nem azt nem lehet, ezt csak notebookon, mert ha nem akkor ki kell nyomtatni és beírogatni manuálisan.
én meg nézek félrebiccentett fejjel kérdőjelekkel a fejem felett, hogy WTF? Miért is nem jó? Mailba elküldi, otthon megcsinálom a gépemen, vagy kinyomtatom, úgy megyek kérdőívezni, utána, beviszem az adatokat, mert hát bepötyögöm, és úgy töltöm ki, utána meg visszaküldöm mailban, vagy ugyan így pendrie-on. Hát ez nem tetszett neki…
Na erre varrjatok gombot?! Én még most is csak ülök, és nézek ki a fejemből és azt találgatom, hogy ez mi volt?! Miért is nem jó az a megoldás, amit mondtam, és miért olyan fontos a notebookon való megoldás? Azért, nincs akkora különbség, az asztali gép és a lapgép között. Oké neccesen csapnám a hónom alá az asztali PC, és pár kábel lógna is össze meg vissza, na de akkor is….

Új félév…

Nos, elkezdődött az új félév.
Ami a szakzáró óta történt: Benyújtottam a felvételi kérelmemet. Pót felvételiztem, és felvettek a e SZIE –GTK-ra. Emiatt nagyon boldog vagyok, e mellé még Diák munkát is kaptam, egy olyan cégnél ahol korábban is dolgoztam. Belejöttem a munkába és szeretem. Napi tíz órát ledolgozom hétfőtől péntekig, és szombaton is bejárok nyolc órában. Hát igen kell a pénz, tandíjra, meg, hogy tudjunk haladni a felújítással is. Bár én jobb szeretném, ha külön költöznénk. Azért más lenne, ha külön konyhánk lenne, és ott randalírozhatnék, és kísérletezhetnék. Mivel a sültek és sütemények jól mennek, de a levesekkel vannak fenntartásaim, az-az eddig még nem főztem levest.

Na, mind egy, egyszóval, új suli, és egy jó munkahely. Ettől most boldog vagyok. AZ ELTE-ből kiábrándultam, de nem baj. Januárban azért újra nekifutok a szakzáróvizsgának. Nem szeretném veszni, hagyni azt a három évet.
Erre a tanévre rengeteg tervem van, amikből párat már elkezdtem megvalósítani. Egyikkel jobban haladok másikkal kevésbé, de majd behozom a lemaradást, fő az optimizmus!
Hiszen eddig is megoldottam, és megoldottuk a párommal a dolgot. Ezután is menni fog.
A festésre visszatérve, nem lesz színezve a mész. Nem szeretem a pasztellszíneket, helyette van több másik ötletem. Majd még meg kell vitatni Gyurimmal is, hogy neki melyik tetszik. Elől járóban annyit, ki fogom élni magam a kreativitásomban. Ecset, szivacs, szög, madzag…

Folytatás később…